1945 és 49 között is hasonló folyamat zajlott le: a többpárti demokrácia keretei – majd kiüresített díszletei – között fokozatosan épült ki egy monolit hatalmi rendszer, azon belül egy személy szinte korlátlan uralma. Ez akkor nem parlamenti erőforrásokra – lásd: kétharmad – támaszkodott, hanem a megszálló szovjet birodalom erejére. Azt a korszakot is az jellemezte, ami a mostanit: máról holnapra valósággá lettek olyan rémes fejlemények, amelyek tegnap s tegnapelőtt még elképzelhetetlenek voltak, a holnapután pedig még ezekre is rálicitált. (Elképzelhetetlen volt 46-ban, pár „reakciós” kisgazda kizárásakor, hogy egy évre rá a hivatalban lévő miniszterelnökre is sor kerül, s hogy őt rendszerellenes összeesküvés vádjával űzik el a hazájából, ami nem jelentett kevesebbet, mint hogy neki a saját kormányzata – végső soron önmaga – ellen kellett össze esküdnie! Ám 47-ben ez az őrület realitássá vált, amit a magyar közélet komoly megrázkódtatás nélkül vett tudomásul.) Az akkoriak is fokozatosan tanultak meg együtt élni a félelemmel, az elnyomással, a kiszolgáltatottsággal és a mindent elborító hazugságfolyammal.
Hogy (mutatis mutandis) ma hol tartunk – 46 vagy 47 körül? – azt nehéz megmondani. De hogy honnan hová menetelünk, az látható: a szétmállott-szétvert demokráciából az egyeduralom, az önkény, a diktatúra szisztematikusan épülő világa felé. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy 2010-ben is egy végletekig hierarchizált politikai erő kapott rendkívüli fölhatalmazást a demokratikus rendszer keretei között. Nem maga a kétharmad volt végzetes. Hanem hogy ez egyrészt olyan személy kezébe került, aki rég el volt szánva a demokrácia fölszámolására (Tusnádfürdő, 2007.: „egyszer kell nyerni, de akkor nagyon; Kötcse, 2009.: „centrális erőtér”); másrészt hogy a demokrácia politikai és társadalmi bázisa katasztrofális vereséget szenvedett, illetve végsőkig meggyengült. A szóban forgó politikai erő így nemsokára a helyi hatalmi posztok kilencven százalékát is megszerezhette a kétharmados törvényhozói és a kormányzati főhatalom mellé, ami konszolidált demokratikus viszonyok között példátlan jelenség.
Mire ez bekövetkezett, a viszonyok már nemcsak konszolidáltak nem voltak, hanem demokratikusak sem. 2010 őszére ugyanis jelentősen előrehaladt a hatalommegosztás fölszámolása, amely napjainkra a végéhez közeledik. Az állami főhatalmat birtokló pártvezér rohamos gyorsasággal terjesztette ki uralmát, illetve meghatározó befolyását minden olyan közjogi intézményre, ami egy demokráciában a főhatalom ellensúlyozására, fékezésére, moderálására, jogállami keretek között tartására szolgál (alkotmánybíróság, államfő, ügyészség, számvevőszék, választási bizottság, médiahatóság, pénzügyek állami felügyelete, versenyhivatal, monetáris tanács, költségvetési tanács, rendes bíróságok stb.).
Mindezek nyomán vitán fölül áll, hogy az új rezsim jellegadó vonása az egyeduralom. Aki egyszer az autokrácia tényét konstatálja (ráadásul a „telivér” jelzővel súlyosbítva, mint Babus Endre a HVG-ben: Nem tetszik a rendszer? május 28.), az nem beszélhet emellett „demokráciáról” (az „irányított” jelző kíséretében sem), mert a demokrácia lényege épp a hatalom tagoltsága és több kézben való elhelyezkedése. (Az „irányított demokrácia” épp úgy fából vaskarika, mint a lenini „demokratikus diktatúra” volt.) A divatos autoriter jelző is alkalmatlan az Orbán-rezsim azonosítására, hisz az „tekintélyuralmat” jelent, a mi esetünk azonban ennél súlyosabb. (Az autoriter lehet a Horthy-, a Kádár vagy akár a de Gaulle-éra jelzője, noha az első az antidemokratikus parlamentarizmus, a második poszt-totális diktatúra, a harmadik a demokratikus prezidencializmus keretei között nyilvánult meg.)
A modern parlamentáris politika (a demokratikus keretekben is érvényesülő párt- és frakciófegyelem nyomán) a törvényhozás és a kormányzás egysége jegyében működik, így ügydöntő szerepe van a bíróságok, az Alkotmánybíróság és a média függetlenségének. Az Orbán-rezsim mindhárom minél teljesebb alávetésére törekszik – és megállíthatatlanul halad célja felé. Mindjárt lejár a médiatörvény féléves szankcionálási moratóriuma, a közszolgálatot és az MTI-t gleischaltolták, a kereskedelmi tévéket megfélemlítették, a propagandagépezet virulensen működik. A Népszava levegőért kapkod, a Galamus egy hónapra van a megszűnéstől, a Klubrádió a törvényesen elnyert helyett a lejárt, de a médiahatóság által meghosszabbított kegyelemfrekvencián szól (míg jónak látják), az ATV a Hit Gyülekezetén és annak „történelmi egyház” státusán keresztül alighanem járszalagra került. Demokratikus sajtóról rég nem beszélhetünk, nemsokára szabad sajtóról is alig. Az Alkotmánybíróság teljes elfoglalása már csak idő kérdése. A bírósági szervezet kormányzati uralom alá kerül, és lefejezik: akit az ügyészség jövőre a cellába dug, az ott is marad.
Hamarosan teljessé és zárttá válik tehát az egyeduralom rendszere, de látni kell, hogy ennél többről van szó: az orbáni autokrácia totalitárius hajlamokat mutat. A totális uralom túlmegy a politika – s a hozzá közvetlenül kapcsolódó szférák – világán. Nem elégszik meg a hatalmi intézmények megszállásával – továbbá a nyilvánosság, az ideológia, az oktatás fölötti meghatározó befolyással –, hanem kiterjed a kultúra, a tudomány, a művészetek, a sport, a magánélet világa fölé is. (A huszadik század két totális állama a bolsevik és a náci diktatúra volt.) Orbán birtokba vette az Akadémiát, az olimpiai bizottságot, a labdarúgó-szövetséget, helytartót nevezett ki a filmvilág fölé, sorra fojtja meg a más szellemiségű alapítványokat, művészeti és tudományos műhelyeket, miközben felpumpálja a maga tudományosnak álcázott propaganda intézményeit stb. Nem rendeleti úton ment végbe, ám aligha véletlen, hogy a kormányzás első évé ben bajnok lett a Videoton. Sport és politika ilyen összefonódása idegen a demokratikus politika világától (Berlusconi nem kormányfőként lett az AC Milan ura!), ez leginkább a Rákosi-korszakot idézi.
Más dolgok a Horthy-korszakot idézik. Új keresztény-nemzeti kurzus épül, s ezt szó szerint kell érteni. Orbán kurzusa annyival rosszabb a Horthyénál, hogy az előbbit Trianon és a vörös diktatúra közvetlen sokkja, továbbá a kisantant ellenséges közege motiválta; az utóbbi viszont a leganakronisztikusabb módon kaparta föl a régi sebet, a legszimplább jelen idejű politikai haszonszerzés okán, a saját köpönyegéből előbújt újnyilasokkal versengve, az Európai Unió és a visegrádi együttműködés közegében. A keresztény kurzus viszont több anakronizmusnál. Ez az Antall József által „a XXI. század bolsevizmusának”, a demokráciára leselkedő legnagyobb veszélynek nevezett új politikai fundamentalizmus jegyében épül. Ami újra össze akarja kötni a világi hatalom és az egyház egyszer már szétválasztott frigyét. Nemcsak a szemforgatás, a képmutatás voksszerző megnyilvánulásairól van szó (arról is!), hanem a lelkek fölötti uralom megerősítéséről. A világi állam anyagi erőforrásainak az egyházakhoz történő átcsoportosításáról, s ami a legsúlyosabb: a közoktatás átjátszásáról. Hogy ez mennyire lesz hatékony, vagy mennyire üt majd vissza a hatalom szempontjából, az ma még nem tudható. Az viszont igen, hogy a keresztény egyházak egy erőszakos autokratikus hatalommal kötik össze magukat – ezúttal minden kényszer nélkül –, s ezt sem evilági, se túlvilági szempontok nem igazolhatják. Ez a gyalázat lemoshatatlan marad.
Az Orbán-rezsim nyílt osztálypolitikát folytat. Hogy a populista népámítás után a tehetősek napja virradt föl, az elesetteknek, a kis-pénzből élőknek, a gürcölőknek pedig bealkonyult, az már alig szorul bizonyításra. Elég az egykulcsos adóra, a gyerekek utáni kedvezményekre, az örökösödési illeték és a luxus-javak utáni terhek eltörlésére utalni egyfelől –a szociális szféra kíméletlen megnyirbálására másfelől. A gazdagok állama épül, ami a szegények felé erőt mutat, s ha kell, erőszakot alkalmaz.
Ez persze nem újdonság, láttunk már ilyet. Ami specifikus és egyedi, az a hatalom felhalmozással párhuzamosan zajló gazdasági fölhalmozás. Ennek előzményei 1993-ig, a székházeladásból befolyt állami pénz „kreatív hasznosításáig”mennek vissza. A Fidesz-ben innentől kezdve elválaszthatatlanul egybefonódnak a politika és a pénz, az állami, a párt- és a magánvagyon szálai. 1998 és 2002 között egyszer már rendszerszerűen üzemelt az állami hatalomgazdaság. Magyar Bálint akkor a „szervezett politikai felvilág” orbáni-simicskai rendszerének nevezte ezt a szisztémát. Ami sejthetően annyival nagyobb volumenben épül ma újjá, amennyivel a „rendszerváltozásnál kevesebb, kormányváltásnál több” szlogennél többet jelent a „fülkeforradalom”. Olyan ez, mint a vízilabda világa. A víz fölött az ádáz politikai harc látható – a víz alatti vad gazdasági dulakodás csak sejthető. Pedig az utóbbi legalább olyan volumenű, mint ami fölül zajlik. A Közgép vasútépítési megbízása, amit a riválisok adminisztratív kizárása és a tender 24 milliárddal való utólagos megdrágítása tett lehetővé, csak fodor a víz felszínén. A Mol-részvények ötszázmilliárdért való állami visszavásárlása nagyobb hullám. A miniszterelnök fogorvosának a költségvetés tartalékából egyedi döntéssel juttatott egymilliárd ezekhez képest csekélység, de ha belegondolunk, hogy ugyanekkor minő koholt vád alapján próbálják elítélni az elődöt, akkor fölrémlik a diktatúra abszurd világa.
Visszatérve a történeti analógiához: nem tudjuk, mikor jön el 49, és mit hoz magával. Nem tudjuk, meddig tartanak az „ötvenes évek”. De hogy véget érnek, az bizonyos. Tudjuk azt is, hogy ezúttal önerős politikai és gazdasági beruházás épül: Orbán nem egy nagy külső cég alvállalkozója. A jelenkori tapasztalat és a történelem viszont arra tanít, hogy a hasonló autokratikus rendszerek csak saját anyagi erőforrások birtoklása esetén (Chávez, Putyin), vagy külső diktatórikus hatalom segítségével tarthatók fönn huzamosan (’56 november).
Hála istennek, egyikről sincsen tudomásunk.
Debreczeni József 2011. június 7
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. DUNAÚJVÁROSI KARITÁSZ CSOPORT
► " Törődött a szegény és a nyomorult ügyével, azért minden rendjén ment. Vajon nem ezt jelenti-e ismerni engem? - mondja az Úr " Jer 22,16
dunaujvarosikaritasz.hupont.hu
► Diákmunka Budapesten. Otthonról el sem kell menned. A bevétel, a fizu akkor is termelődik, ha épp bulizol a haverokkal. Csak a számítógépedre van szükség, és egy pár jó ötletre.
diakmunkabudapest.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
7. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
8. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
10. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
13. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
14. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
15. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
16. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
17. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
18. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
19. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► Magas röptűek........ Keringők
jankovacigalambaszok.hupont.hu
22. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
23. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
24. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
25. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
26. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
27. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
28. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
29. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
30. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
31. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
33. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
34. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
35. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
36. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
37. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
38. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
39. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó
► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.
szandra-hannah.hupont.hu
40. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
41. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
42. Ez egy régi honlapunk, tekintse meg másik weboldalunkat nagyobb kínálattal:
► www.lampaalkatreszek.hu
lampaalkatreszek.hupont.hu
43. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
44. World Stars
► Minden amit a tini sztárokról tudni kell
worldstars.hupont.hu
45. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
46. Konténer rendelés Budapest
► Konténer rendelése Budapesten olcsón, gyorsan, 06 30 90 30 300. Megbízható konténeres sittszállítás, Budapest konténer!
kontenerrendeles.hupont.hu
47. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”
► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)
erzso-gyogyasz.hupont.hu
48. Isten hozta a Gyimesbükki Római Katolikus Plébánia honlapján
► Welcome to Gyimesbükk Roman Catholic presbytery website
gyimesiplebania.hupont.hu
49. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► lovakról szól ez az oldal
lovakoverdose.hupont.hu
51. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
52. Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim
► MINDANNYIAN POTENCIÁLIS ISTENEK VAGYUNK. ERRE RÁ KELL ÉBREDNÜNK ! NEM KELL SENKITŐL FÉLNÜNK , NEM KELL SENKIT IMÁDNUNK. HISZEN MI IS FENTRŐL JÖTTÜNK, CSAK EMBERI FORMÁT ÖLTÖTTÜNK.
a-teremtes-rezgesei.hupont.hu
53. Csapágy és Villanymotorpont
► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu
csapagypont.hupont.hu
54. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
55. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
► Munkáim Zsűrizett népi iparművészeti tárgyak, minőségi gyümölcsfából készülnek. Alkotásaim széles körben játékok, használati tárgyak, dísztárgyak, emlékoszlopok, emléktáblák, vallási tárgyak.
tothfaforgacs.hupont.hu
58. INGYENES-HONLAPKÉSZÍTÉS.HU
► Sziasztok!!!Ez az oldi a híres Selena Gomezzel foglalkozik!!!Mindent megtalálsz róla!!Jo keresgélést!!
selenagomezforever.hupont.hu
59. Üdvözöljük a Sárréti Íjász Club weboldalán!
► "A gyakorlás nem tesz tökéletessé, a tökéletes gyakorlás tesz tökéletessé!"Adósz: 18491074-1-07 Kérjük,hogy a jöv.adó 1%-ával és azon felüli adománnyal a 11736051-20010221 szla:számra támogasd egyesületünket> Nagyon köszönjük !
sic.hupont.hu
60. www.plaboydesting.hupont.hu
► Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D
plaboydesting.hupont.hu
61. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu
62. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.
tekergobabszinhaz.hupont.hu
64. MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE
► A magyar királyok uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje, erdélyi fejedelmek. - Keresd:Lehoczky József:MAGYAR LOVAGKÖNYV, A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE!
uralkodok.hupont.hu
65. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
66. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
67. TB-BÉR
► TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS BÉRÜGYI SZAKTANÁCSADÁS, ÜGYINTÉZÉS
tbber.hupont.hu
68. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)
► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal
fehervarmadar.hupont.hu
69. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
70. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT
► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó
varadikepzo.hupont.hu
71. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
72. Képek, viccek és leírások az állatokról!
► Itt megnézheted az állatokról készült képeket és rövid leírásokat, állatos vicceket!
animalfun.hupont.hu
73. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz
trafo-gyujtotrafo.hupont.hu
74. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
75. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu